0

Keresés:

Agatha Raisin, a cotswoldsi mesterdetektív

Agatha Raisin, a cotswoldsi mesterdetektív

Agatha Raisin - mai szóhasználattal élve - jól karbantartott ötvenes hölgy. (Nem véletlen egybeesés a keresztnév, mindenkinek egy másik Agatha jut eszébe elsőre, ugye?) Hasonlít kortársaihoz, küzd a korával, néha a súlyával, híú, magas sarkú cipő nélkül még otthon sem jár, és gyengéje a sármos, jóképű férfiember.

Egy dologban azért kicsit más, merthogy dúsgazdag. Nyomorúságos gyerekkorából felnőve elhatározza, soha nem lesz többé szegény. Az elhatározását tett követte, miután sikeres PR-ügynökségét csúcsra járatta,  ötvenes évei elején visszavonult, azzal a szándékkal, hogy eztán csak élvezi az életet. Ezért hátrahagyva Londont, a bűbájos, felkapott (és méregdrága) Cotswolds lett új lakhelye, itt vásárolt magának új házat (mert Agatha, valljuk be, igencsak sznob).

Nem sok időbe tellett, míg az őszes hajú, magas,  igen jóképű agglegény szomszédját kiszúrta magának, és állhatatosan elkezdte üldözni. James Lacey pedig ezt ki nem állhatja, meg Agatha úgyis öreg lenne hozzá...

A csodálatos falusi élet pedig napról napra unalmasabbá válik, Agatha lassan kezdi megbánni döntését. Azért próbálkozik, barátkozik a falusiakkal, és hogy jobb színben tüntesse fel magát, akár nem sportszerű megoldásokat is bevet, ha úgy adódik. És innen új irányt vesz az élete: a gyönyörű környéken is csak hétköznapi emberek laknak, gyarlók, féltékenyek, pénzéhesek. Egyik gyilkosság a másik után (na nem egyszerre persze, hanem évek alatt), Agatha pedig - magát végtelenül okos nyomozónak képzelve - igyekszik végére járni a bűneseteknek, ezzel néha komoly veszélybe sodorva magát is, környezetét is. Új kapcsolatokra tesz szert (amit kőkemény üzletasszony-életében mellőzött), és igaz barátságba kerül Jamesen kívül Bill Wonggal, a fiatal rendőrrel, Sir Charles-szal (egy igazi kékvérű nemes!) , és hajdani alkalmazottjával, a piperkőc Roy-jal is.

A kötetek külön-külön is élvezhetőek, mindegyik egy bűnesetet mesél el, de aki kiváncsi Agatha életének folyására, örömmel olvassa a teljes sorozatot is. Annyira sikeres lett a regény, hogy  filmsorozat is készült belőle. Olvasás közben az ember úgy érzi, azonnal fel kellene kerekedni, és elutazni Cotswoldsba, kirándulni, végigjárni a kisvárosait, amelyekben (kinézetük alapján) mintha megállt volna az idő...

Webáruházunkban - és persze raktárunkban, valamint boltjainkban is - megvehetik a teljes sorozatot, amelynek már megújult borítókkal jött ki az új kiadása.

Akinek kedve támadt gyönyörű dimbes-dombos, harsányzöld tájakat, ékszervároskákat nézegetni, amelyek számtalan angol film színhelyéül szolgáltak (Agathán kívül Harry Potternek, Bridget Jonesnak, a Bennett lányoknak)  ajánljuk ezt az oldalt, itt pedig megnézhetik a filmsorozat ajánlóját is.


 

  • AGATHA RAISIN (15) AND THE DEADLY DANCE

    AGATHA RAISIN (15) AND THE DEADLY DANCE

    BEATON, M.C,
    Kiadó: LITTLE BROWN GROUP UK
    Agatha waltzes into yet another murder investigation in the fifteenth book in the series, complete with brand new cover design.
    Tovább
    ISBN: 9781472121394
    nyelv(ek): angol
    Raktárkészlet: 1-10 pld
    Rendelhető

    Bolti ár:

    3 691 Ft

    3 137 Ft(15%)

  • Agatha Raisin (14) and The Haunted House*
    nincs raktáron

    AGATHA RAISIN (14) AND THE HAUNTED HOUSE

    BEATON, M.C,
    Kiadó: LITTLE BROWN GROUP UK
    Agatha investigates things that go bump in the night in the fourteenth book in the series, complete with brand new cover designA vengeful ghost comes back to haunt the living?Reports of a haunted house soon have Agatha snooping around, but it turns out
    Tovább
    ISBN: 9781472121387
    nyelv(ek): angol
    Raktárkészlet: nincs raktáron
    Rendelhető

    Bolti ár:

    3 325 Ft

    2 826 Ft(15%)

  • Agatha Raisin (13) and The Curious Curate *
    nincs raktáron

    AGATHA RAISIN (13) AND THE CURIOUS CURATE

    BEATON, M.C,
    Kiadó: LITTLE BROWN GROUP UK
    Agatha Raisin is feeling miserable-and with good reason. Her ex-husband, James, has abandoned her, and she's been humiliated by an unseemly proposition from John Armitage, her handsome neighbor. So complete is her devastation that Agatha has given up onm
    Tovább
    ISBN: 9781472121370
    nyelv(ek): angol
    Raktárkészlet: nincs raktáron
    Rendelhető

    Bolti ár:

    3 390 Ft

    2 881 Ft(15%)

  • Agatha Raisin (06) and The Terrible Tourist

    AGATHA RAISIN (06) AND THE TERRIBLE TOURIST

    BEATON, M.C,
    Kiadó: ROBINSON PUBLISHING
    Cold-blooded murder heats up Agatha's summer holiday! Agatha travels to Cyprus, only to contend with her estranged fiance, an egregious group of truly terrible tourists, and a string of murders. . .In this sixth entertaining outing Agatha leaves the sle
    Tovább
    ISBN: 9781472121301
    nyelv(ek): angol
    Raktárkészlet: 1-10 pld
    Rendelhető

    Bolti ár:

    3 325 Ft

    2 826 Ft(15%)

  • Agatha Raisin Und Der Tote Tierarzt

    AGATHA RAISIN UND DER TOTE TIERARZT

    BEATON, M.C,
    Kiadó: BASTEI-LÜBBE VERLAG
    M.C. Beatons Krimis sind Kult! THE TIMES Auch nach einigen Monaten in den Cotswolds hat sich Ex-PR-Agentin Agatha Raisin noch immer nicht recht an das beschauliche Landleben gewöhnt. Doch es geht voran, Agatha konnte sogar eineEssenseinladung vom neuen D
    Tovább
    ISBN: 9783404169191
    nyelv(ek): német
    Raktárkészlet: 1-10 pld
    Rendelhető

    Bolti ár:

    4 880 Ft

    4 148 Ft(15%)