0

Keresés:

2019. május 5., vasárnap 08:37

Anyák, nagymamák

Ne feledjék az Anyák Napját!

Köszöntjük az édesanyákat, nagymamákat.

Talán már mindent elmondtunk, amit lehet. Mondjuk el könyvvel, adjuk a virág és az ölelés mellé.

Igazi és kitalált alakok, akik mindent megtesznek azért, hogy a boldogan vállalt feladatuknak eleget tegyenek. Akkor is, ha egyedül maradnak, akkor is, ha olyan rosszra fordult a sorsuk, amit álmukban nem gondoltak volna. Akkor is, ha beteg gyerekükért kell harcolni, vagy a minden napi élelem megszerzése szinte teljesíthetetlen feladatnak tűnik. Akkor is, ha nem vér szerinti gyermeket nevelnek.

Aki még megteheti, ölelje meg, hívja föl, de mindenek előtt látogassa meg édesanyját, nagymamáját. Szerencsések még a dédit is.

Boldog Anyák Napját kívánunk, szubjektív válogatással. Gyerekeket nevelő first lady, a háború borzalmait átélni igyekvő anya a gyermekeivel,vagy könnyedebb Bridget Jones. Mind-mind az édesanyákat köszönti.

  • Becoming

    Becoming

    Obama, Michelle
    Kiadó: Hamilton,H.
    In a life filled with meaning and accomplishment, Michelle Obama has emerged as one of the most iconic and compelling women of our era. As First Lady of the United States of America - the first African-American to serve in that role - she helped createthe most welcoming and inclusive White House in history, while also establishing herself as a powerful advocate for women and girls in the U.S. and around the world, dramatically changing the ways that families pursue healthier and more active lives, andstanding with her husband as he led America through some of its most harrowing moments. Along the way, she showed us a few dance moves, crushed Carpool Karaoke, and raised two down-to-earth daughters under an unforgiving media glare.In her memoir, a work of deep reflection and mesmerizing storytelling, Michelle Obama invites readers into her world, chronicling the experiences that have shaped her - from her childhood on the South Side of Chicago to her years as an executivebalancing the demands of motherhood and work, to her time spent at the world's most famous address. With unerring honesty and lively wit, she describes her triumphs and her disappointments, both public and private, telling her full story as she has livedit - in her own words and on her own terms. Warm, wise, and revelatory, Becoming is the deeply personal reckoning of a woman of soul and substance who has steadily defied expectations - and whose story inspires us to do the same.AZ EGYESÜLT ÁLLAMOK EGYKORI FIRST LADYJÉNEK SZEMÉLYES HANGÚ, ÁTÜTŐ EREJŰ ÉS INSPIRÁLÓ ÖNÉLETRAJZAMichelle Robinson gyermekkorát Chicago déli részén töltötte. A család tetőtéri lakásában egy szobában lakott bátyjával, Craiggel, akivel gyakran fogócskázott kint a parkban. Szüleinek, Fraser és Marian Robinsonnak köszönheti szókimondását, bátorságát.Innen az élet távolabb repítette: a Princeton nagyelőadóitól, ahol először tapasztalta meg, milyen érzés egyedüli feketének lenni egy teremben, a csupa üveg irodaházig, ahová elszánt és lelkes társasági szakjogászként került. Itt toppant be irodájába egynyári reggelen egy joghallgató, Barack Obama, és borította fel szépen felépített terveit.Michelle Obama most először mesél házasságuk első éveiről, arról, miként próbált egyensúlyt teremteni a munkája és a családi élet között, miközben férje politikai karrierje gyorsan ívelt felfelé. Beavat az elnökválasztáson való indulásról szóló vitáikrészleteibe, és ír arról is, hogyan élte meg a népszerűség terhét és a kritikákat a kampány során. A bájjal, humorral és szokatlan őszinteséggel elmesélt történetekben igen érzékletesen számol be a színfalak mögött zajló eseményekről, amelyeknek acsaládja a történelem rivaldafényébe kerülve lett részese. Hasonlóan élvezetesen ír a Fehér Házban eltöltött nyolc meghatározó évről, amelyek során megismerte az országot, és az ország is megismerte őt.Az Így lettem hol szerény iowai konyhákba, hol a Buckingham-palota báltermeibe kalauzol minket. Megtapasztaljuk a mérhetetlen szomorúság, az elképesztő szívósság és bámulatos kitartás pillanatait is. Egészen közelről láthatjuk, mi zajlik e páratlan,úttörő történelmi személyiség lelkében, miközben azért küzd, hogy hitelesen éljen, hogy saját erejét és hangját magasabb eszmék szolgálatába állítsa. Őszintén és bátran megosztott történetei arra ösztönöznek, hogy feltegyük magunknak is a kérdést: kikvagyunk és kivé akarunk válni.
    Tovább
    ISBN: 9780241334140
    nyelv(ek): angol
    Raktárkészlet: 1-10 pld
    Rendelhető

    Bolti ár:

    6 300 Ft

    5 355 Ft(15%)

  • Little Women (Oxford Children's Classics)

    Little Women (Oxford Children's Classics)

    Alcott,Louisa May
    Kiadó: Oxford University Press
    Open your heart to the unforgettable March sisters . . .If you enjoy heart-warming books, then Little Women is for you! Not only does this edition have the complete, unabridged text, but it is also full of extra material to help you get the most out of the story, and gives lots of recommendations for otherbooks about family and growing up.
    Tovább
    ISBN: 9780192737465
    nyelv(ek): angol
    Raktárkészlet: 1-10 pld
    Rendelhető

    Bolti ár:

    2 260 Ft

    1 921 Ft(15%)

  • Katalin Street

    Katalin Street

    Szabó Magda
    Kiadó: Quercus
    In prewar Budapest three families live side by side on gracious Katalin Street, their lives closely intertwined. A game is played by the four children in which Bálint, the promising son of the Major, invariably chooses Irén Elekes, the headmaster'sdutiful elder daughter, over her younger sister, the scatterbrained Blanka, and little Henriette Held, the daughter of the Jewish dentist.Their lives are torn apart in 1944 by the German occupation, which only the Elekes family survives intact. The postwar regime relocates them to a cramped Soviet-style apartment and they struggle to come to terms with social and political change, personalloss, and unstated feelings of guilt over the deportation of the Held parents and the death of little Henriette, who had been left in their protection. But the girl survives in a miasmal afterlife, and reappears at key moments as a mute witness to theinescapable power of past events.As in The Door and Iza's Ballad, Magda Szabó conducts a clear-eyed investigation into the ways in which we inflict suffering on those we love. Katalin Street, which won the 2007 Prix Cévennes for Best European novel, is a poignant, sombre, at timesharrowing book, but beautifully conceived and truly unforgettable.
    Tovább
    ISBN: 9780857058454
    nyelv(ek): angol
    Raktárkészlet: 10-100 pld
    Rendelhető

    Bolti ár:

    4 900 Ft

    4 165 Ft(15%)

  • Bridget Jones's Baby

    Bridget Jones's Baby

    Fielding,Helen
    Kiadó: Random House,Uk
    8.45 P.M. Realise there have been so many times in my life when have fantasised about going to a scan with Mark or Daniel: just not both at the same time.Before motherhood, before marriage, Bridget, with biological clock ticking very, very loudly, finds herself unexpectedly pregnant at the eleventh hour: a joyful pregnancy which is dominated, however, by a crucial but terribly awkward question - who isthe father? Mark Darcy: honourable, decent, notable human rights lawyer? Or Daniel Cleaver: charming, witty, notable fuckwit?
    Tovább
    ISBN: 9781784706173
    nyelv(ek): angol
    Raktárkészlet: 1-10 pld
    Rendelhető

    Bolti ár:

    2 865 Ft

    2 435 Ft(15%)

  • My Grandmother Sends Her Regards and Apologises

    My Grandmother Sends Her Regards and Apologises

    Backman,Fredrik
    Kiadó: Hodder & Stoughton Ltd.
    Everyone remembers the stories their grandmother told them.But does everyone remember their grandmother flirting with policemen? Driving illegally?Breaking into a zoo in the middle of the night? Firing a paintball gun from a balcony in her dressing gown?Seven-year-old Elsa does.Some might call Elsa's granny 'eccentric', or even 'crazy'. Elsa calls her a superhero. And granny's stories, of knights and princesses and dragons and castles, are her superpower. Because, as Elsa is starting to learn, heroes and villains don't alwaysexist in imaginary kingdoms
    Tovább
    ISBN: 9781473626843
    nyelv(ek): angol
    Raktárkészlet: 1-10 pld
    Ameddíg a készlet tart (utolsó 1-10 pld)

    Bolti ár:

    3 015 Ft

    2 563 Ft(15%)

  • Room Film Tie In

    Room Film Tie In

    Donoghue,Emma
    Kiadó: Macmillan*
    Jack is five. He lives with his Ma. They live in a single, locked room. They don't have the key. Jack and Ma are prisoners. 'Room is a book to read in one sitting. When it's over you look up: the world looks the same but you are somehow different andthat feeling lingers for days' Audrey Niffenegger 'One of the most profoundly affecting books I've read in a long time' John Boyne 'Such incredible imagination, and dazzling use of language ...Room is unlike anything I've ever read before' Anita Shreve'Room is that rarest of entities, an entirely original work of art. I mean it as the highest possible praise when I tell you that I can't compare it to any other book. Suffice to say that it's potent, darkly beautiful, and revelatory' Michael Cunningham
    Tovább
    ISBN: 9781509818969
    nyelv(ek): angol
    Raktárkészlet: 1-10 pld
    Rendelhető

    Bolti ár:

    2 370 Ft

    2 014 Ft(15%)

  • Mother Night *
    Akciós

    Mother Night *

    Vonnegut,Kurt
    Kiadó: Random House,Uk
    ISBN: 9780099819301
    nyelv(ek): angol
    Raktárkészlet: 1-10 pld
    Rendelhető

    Bolti ár:

    3 270 Ft

    1 635 Ft(50%)

  • Winter Garden

    Winter Garden

    Hannah,Kristin
    Kiadó: Macmillan*
    Sometimes when you open the door to your mother's past, you find your own future . . .Meredith and Nina Whitson are as different as sisters can be. One stayed at home to raise her children and manage the family apple orchard
    Tovább
    ISBN: 9781447265375
    nyelv(ek): angol
    Raktárkészlet: 1-10 pld
    Rendelhető

    Bolti ár:

    2 780 Ft

    2 363 Ft(15%)

  • Queen Elizabeth The Queen Mother

    Queen Elizabeth The Queen Mother

    Shawcross William
    Kiadó: Macmillan*
    The official biography of the Queen Mother, published to great hardback acclaim, beautifully repackaged for mass-market paperbackWritten with complete access to the Queen Mother's personal letters and diaries, William Shawcross's riveting biography is the truly definitive account of this remarkable woman, whose life spanned the twentieth century. Elizabeth Angela Marguerite BowesLyon,the youngest daughter of the Earl of Strathmore, was born on 4 August 1900. Drawing on her private correspondence and other unpublished material from the Royal Archives, William Shawcross vividly reveals the witty girl who endeared herself tosoldiers convalescing at Glamis in the First World War
    Tovább
    ISBN: 9780330434300
    nyelv(ek): angol
    Raktárkészlet: 1-10 pld
    Rendelhető

    Bolti ár:

    3 500 Ft

    2 975 Ft(15%)

  • The Joy Luck Club - Obw Library 6 3E*

    The Joy Luck Club - Obw Library 6 3E*

    Tan,Amy
    Kiadó: Oxford University Press
    ISBN: 9780194792639
    nyelv(ek): angol
    Raktárkészlet: 100 pld felett
    Rendelhető

    Bolti ár:

    1 490 Ft

    1 267 Ft(15%)