Médiatudomány

A tömegkommunikáció elméleteiről már számtalan könyvet jelentettek meg, de talán egyik mű sem aratott akkora szakmai sikert és ért el oly széles olvasótábort a világon, mint Denis McQuail A tömegkommunikáció elmélete című munkája. Atömegkommunikáció-kutatások élő klasszikusaként számon tartott szerző gazdag életművének csúcsa ez a könyv, amelynek első kiadása még 1983-ban jelent meg, hogy azután McQuail egy negyedszázadon keresztül újabb és újabb átdolgozott kiadásokat tegyen le azasztalra. Jelen kötet a 2010-es hatodik kiadás fordítása.Minden túlzás nélkül állítható, hogy A tömegkommunikáció elmélete a szó legnemesebb értelmében vett kézikönyv: húsz fejezete és a hozzájuk kapcsolódó, 145 tételt tartalmazó fogalomjegyzék az ismeretek olyan tárházát képviseli, ami szintenélkülözhetetlen, amikor a tömegkommunikáció működését, hatásait, kapcsolódását a különböző társadalomelméletekhez, viszonyát a hatalomhoz, a közmédia szerepét, működésének és elszámoltathatóságának normatív elveit és megannyi más egyéb fontos dolgotszeretnénk megismerni vagy éppen elemezni.Biztosak vagyunk benne továbbá, hogy McQuail munkája nélkülözhetetlen mindazok számára is, akik az újmédia kérdéseit kutatják, hisz a tömegmédia működésének értése nélkül az újmédia hektikus világában könnyen elveszhetünk. A könyv tehát mindazoknak szól,akikben megvan az igény a tömegmédia és az újmédia szerkesztett, szimbolikus valóságának megértésére, a két világot összekötő kapcsolatok feltérképezésére, és akikben él az az egészséges kíváncsiság,amely elvezet a mindennapjaink történéseit nagybanbefolyásoló média működésének tudományos igényű vizsgálatához.

Válogatásunk a médiával foglalkozó, elismert hazai szerzők nézeteit mutatja be. Reményeink szerint kiderül belőle, hogy médiatudomány - nem létezik. A szó hagyományos, diszciplináris értelmében másról kell hogy beszéljen a kommunikációs rendszerekkutatója, a szociológus, a pszichológus, a nyelvész, a politológus és a politikai filozófia művelője. Ha igaz az, hogy minden szakterület illetékessége addig és csakis addig terjed, ameddig a saját előfeltevései szerint, a maga fogalmi keretei közöttkonstruált tárgyról nyilatkozik, akkor nem szabad, hogy megtévesszen bennünket a téma azonossága: nincs közös valóságunk, se virtuális, se háromdimenziós. A diszciplináris határokon kiserkenő új és új interdiszciplínák zavarba ejtő sokasága azonbanóhatatlanul kételyt ébreszt a tudományterületek elhatárolásának hagyományos eljárása iránt. A problémaközpontú megközelítés egyenesen megkívánja a különféle kompetenciákkal rendelkező szakemberek együttműködését.Szerzőink véleménye között markáns különbségeket fedezhetünk fel. Arra törekedtünk, hogy válogatásunkban mind a négyféle, médiaelméletben uralkodó gondolkodásmód szóhoz jusson. A kötet szerkezete pedig szerzőink érdeklődésének megfelelően alakult: afejezetek egy-egy időszerű, a közvéleményt is élénken foglalkoztató téma köré rendeződnek. A tanulmányok a közösségi hálózatoktól a közszolgálati médiáig a médiauniverzumban zajló változásoknak a kultúrára és a politikára, az egyén szocializációjára éstársas kapcsolataira gyakorolt hatását vitatják.

A demokrácia és a szólásszabadság határai című, Frederick Schauer tanulmányait tartalmazó kötet egészen friss mű, noha régebbi szövegeket is tartalmaz. Eredeti, angol nyelvű változata ebben a formában nincsen

Lee C. Bollinger két könyve, A toleráns társadalom és a Korlátlan, erőteljes és szélesre nyitott közel negyedszázados különbséggel látott napvilágot. Utóbbi alig néhány éve jelent meg, de időbeli különbségük alig érzékelhető ? mindkét kötet rendkívülaktuális problémákat boncolgat. A szerző az amerikai szólásszabadság kutatója, a tengerentúli jogtudományi ?establishment? elismert és gyakran hivatkozott alakja. Írásai hamisítatlanul amerikaiak, ám Bollinger felfogásának számos eleme igencsak európai,mint a sajtószabadság önálló jogként való elismerése vagy a hozzáférési jogok melletti kiállás. Ezeket az elveket pedig érdemes megvizsgálnunk akár az elmúlt bő két évtizedben a magyar jogrendszerben felállított jogi konstrukció szemszögéből is.Bollinger nagyívű vízióiból már jelenünkben is sokat tanulhatunk, még akkor is, ha azok nem a közeli jövőben válnak valósággá.

A katolikus egyház vezetői a XIX. század végén komoly veszélyforrást láttak a tömegsajtó megjelenésében. Fenntartásaikkal nem voltak egyedül, hiszen a média megítélését a kezdetektől befolyásolta az a félelem, hogy sérülékenyebbé teszi a társadalmat apolitikai és gazdasági manipuláció fenyegetéseivel szemben. XIII. Leó pápa úgy vélte, hogy az antiklerikális irányultságú tömegsajtó észrevétlenül és fokozatosan elidegeníti olvasóit a vallástól, ezért saját sajtóhálózatok létrehozására biztatta ahívőket.Figyelmeztetése nyomán - némi fáziskéséssel - Magyarországon is kibontakozott a katolikus sajtómozgalom, amely versenyképes egyházi lapok kiadására és terjesztésére vállalkozott. A munka egymással laza kapcsolatban álló egyesületekben zajlott, amelyekreaz alkalmankénti együttműködés és a versengés, a részletkérdésekről folytatott éles viták egyaránt jellemzőek voltak. A legsikeresebb szervezetek, mint például a Katolikus Írók és Újságírók Országos Pázmány Egyesülete vagy a KatolikusSajtóhölgybizottság, idővel az egyházi közélet alapintézményei közé emelkedtek. Az egyesületek tevékenységét számos tényező - a püspöki kar szándékai, a politikai katolicizmus aktuális helyzete, az állami sajtópolitika, a többi felekezettel való viszony,illetve a sajtópiaci fejlemények - befolyásolta. A mozgalom legfontosabb eredménye a jezsuita Bangha Béla nevével jellemezhető, vitatott megítélésű Központi Sajtóvállalat létrehozása volt, amely 1919 és 1944 között az elsőszámú egyházi lapkiadónak